Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszámoló

2010.10.28

Augusztus 21-én reggel 8 órakor indult kis csapatunk az Ausztriai Villach városába, hogy részt vegyen egy 8 napos Európai ifjúsági találkozón.

Még 2010 Márciusában keresett meg minket Kandikó Rita a Nagyvázsonyi Fekete sereg szervezettől, hogy lehetőségünk lenne részt venni egy projektben, Ausztriában. Miután kiderült, hogy a pályázat sikeresen szerepelt az osztrák Jugend in Aktion programban, már mindenki izgatottan várta az utazást. Hosszú és fárasztó út után érkeztünk meg a délutáni órákban a szokatlanul napsütötte Villach városába. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, még mindenkinek volt egy kis szabad ideje gyönyörködni a tájban, hiszen mi érkeztünk meg először a helyszínre. Miután a többi ország képviselői is megérkeztek, rövid ismerkedés után megkezdődhetett végre a hivatalos program. A hét folyamán előadásokat hallgattunk meg demokráciáról, munkanélküliségről az unióban, kisebbségek helyzetéről az országunkban, valamint a fiatalokról Európában. Minden fiatalnak külön be kellett mutatnia az országát, az aznapi aktuális téma szerint. Persze az előadások mellett a szervezők sok szabadidőt is biztosítottak nekünk, így ellátogattunk Klagenfurt városába, fürödtünk a közeli tóban, valamint megmásztunk egy 2300 méter magas hegyet. A programban még spanyol, olasz, osztrák és szlovén fiatalok vettek részt. A magyar színeket a Pulai Ifjúsági Klubból 8 fiatal képviselte. Az eltelt egy hét alatt mindenki nagyon sokat tanult a másiktól, másikról, új gondolkodásmódokat, új szemléleteket ismerhettünk meg, megtanultuk elfogadni a néha nagyon különböző fiatalok nézeteit, hasznos ismereteket szereztünk a résztvevő országokról. Végig vegyes csapatokban kellett dolgoznunk, így egymásra voltunk utalva, közösen kellett ötleteket kitalálni, elgondolkozni, és bízni a másikban. Végre megismerhettük, milyen is az európai összefogás ereje, és az egész napos fárasztó munkát minden este az egyik ország hagyományőrző estjével zártuk. Bár az elején még adódtak kisebb nyelvi nehézségek, az eltelt egy hét alatt ismeretlenekből igazán jó csapattá kovácsolódtunk össze, és a végén, mindenki így búcsúzott el a másiktól: Remélem, még látjuk egymást, barátom…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.